Már telekvásárlás előtt tanácsos építész segítségét kérni. Érdemes a megvásárolni kívánt telek adottságait (előírások, tájolás, közművesítettség, stb.) az építtetői igények tükrében ellenőrizni. Gyakori eset, hogy az építtető által elképzelt (például földszintes) házat a megvásárolt telekre csak kompromisszumok árán lehet elhelyezni (pl. kétszintes ház).
A tervezési folyamat a telek megismerésével kezdődik: feltérképezésre kerül a telek tájolása, lejtésviszonyai és a vonatkozó jogszabályok szerinti beépítési lehetőségei. Ezek és az építtetői igények alapján meghatározásra kerül az építészeti program, ami tartalmazza a szükséges funkciókat, elvárásokat, esztétikai, tömegalakítási elképzeléseket, műszaki és gépészeti igényeket, esetleg a kivitelezés maximális költségszintjét.
Következő lépésben vázlatterv készül. Általában telepítést ábrázoló helyszínrajzból, funkcionális, bútorozási elrendezést ábrázoló alaprajzból és esztétikai, épülettömeg kialakítást bemutató látványtervből áll.
A vázlatterv elfogadása után történik az engedélyezési terv elkészítése. Itt már szaktervezők bevonása szükséges a tervezett épület nagyságától, bonyolultságától függően. Családi ház esetén ez általában tartószerkezeti (statikus) tervező és tűzvédelmi szakértő bevonását jelenti. Bonyolultabb gépészeti igény esetén – például hőszivattyús rendszer – gépész tervező szükséges. Nagyobb létesítmény esetén, például egy műemlék épület szállodává történő átépítésekor már lényegesen több szaktervező megbízása szükséges: tartószerkezeti, gépész, elektromos, tűzvédelmi, külső közmű, akusztikus, úttervező, környezetvédelmi tervező, építészettörténész, talajmechanikus és geodéta. A tervek készítése során számos szakhatósággal kell egyeztetni. Családi ház esetén ez általában csak a kéményseprő tervfelülvizsgálatot jelenti. Egyes településeken azonban már kisebb létesítmények is tervtanács kötelezettek, nagyobb projektnél pedig sok szakhatóság felmerül: kéményseprő, tűzoltósági, ÁNTSZ, élelmiszer-ellenőrzési, közlekedési, környezetvédelmi, vízügyi, bányakapitánysági szakhatóság. Műemlék épületek építési hatósága a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal. Az ilyen munkák mind tervtanács kötelezettek. (Lásd még engedélyezési tervek.)
Az építési engedély megszerzését követően kezdődik a kiviteli tervezési fázis (300 m2 bruttó szintterület - falakkal együtt vett összes szint területe - felett kötelező), a szükséges szaktervezők bevonásával. Megfelelő minőségű kivitelezés csak ezen tervek megléte esetén biztosítható. (Lásd még kiviteli tervek.)
Szaktervezők feladatai:
Feladatai közé tartozik minden teherhordó szerkezet (pl. alapozás, falak, oszlopok, födémek, tetőszerkezet, stb.) megtervezése állékonysági, földrengés biztonsági és egyéb jogszabályi előírásoknak megfelelően. Néhány kivételtől eltekintve szükség van statikus tervezőre mind engedélyezési, mind kiviteli tervfázisban.
Feladatai közé tartozik az épületek fűtési, használati hideg- és melegvíz ellátási, szennyvízelvezetési, szellőztetési tervezése. Kisebb munkák esetén, például családi házaknál csak akkor szükséges a gépész tervező bevonása, ha bonyolultabb rendszer épül, például hőszivattyú, hővisszanyerős szellőztetés, napkollektor, stb. Nagyobb munkák esetén mindkét tervezési fázisban részt vesz.
Feladatai közé tartozik az erős- és gyengeáramú rendszerek (épületautomatika, riasztó, beléptetés, tűzvédelmi rendszerek, számítógépes-, telekommunikációs hálózat), villám és érintésvédelmi rendszerek, mesterséges világítás tervezése. Családi házak esetén általában a kiviteli tervezés fázisában vesz részt. Nagyobb munkák esetén mindkét tervezési fázisban dolgozik.
Feladatai közé tartozik az épület tűzvédelmi tervezése, a tervező kollégák támogatása. Az épület kialakításának, és azon belül a szerkezeteinek olyannak kell lennie, hogy az építés biztonságos létesítményt eredményezzen, továbbá hogy a kész épületben megvalósított tevékenység közben sem az épületben tartózkodó személyekben, sem magában a létesítményben, vagy benne tárolt anyagokban kár ne keletkezzen. 2011. októberétől már családi ház tervezése esetén is kötelező tűzvédelmi szakértőt bevonni.
Feladatai közé tartozik az építési területen történő talajminta vétel, majd ennek laboratóriumi vizsgálata, kiértékelése. Meghatározza a talaj rétegződését, a rétegek fizikai tulajdonságait, teherbíró képességét és a várható maximális talajvízszintet. Minden olyan esetben célszerű talajmechanikai szakvéleményt rendelni, ahol előre láthatóan alapozási nehézségek lépnek fel, például feltöltött területen, lejtős, mozgásokra hajlamos területeken, mocsaras, vizes részeken, illetve ahol a fesztávolság 7 méternél nagyobb, és a szintszám háromnál több.
Feladatai közé tartozik a terület felmérése, telekhatárok, tereptárgyak meghatározása, szintvonalas helyszínrajz készítése, épület vagy telek kitűzése. Családi házak tervezésekor lejtős telek és bizonytalan telekhatárok esetén lehet szükség a munkájára. Nagyobb munkáknál a terület felmérését mindig el kell készíttetni. Sokszor építés közbeni kitűzéseket, méréseket is végez. Az építkezés végeztével Földhivatalnál történő épületfeltüntetést is geodéta végzi.
Feladatai közé tartozik az építési telek közműellátásának (szennyvíz, csapadék, víz, gáz) tervezése, intézése. Tervezési területe a közművezetéktől a telken elhelyezett mérőig vagy telekhatárig terjed.
Feladatai közé tartozik új létesítmény tervezése során annak meghatározása, hogy milyen környezeti zajterhelést okoz az épület építése, működése. Nagyobb létesítményeknél, fokozott akusztikai igényeknél (pl. színház) mindenképp szükség van rá.
Feladatai közé tartozik műemléket érintő munkák esetén az épület és környezetének építészettörténeti, épületszerkezeti kutatása, megismerése és dokumentálása.
Feladatai közé tartozik a tervezési területen belüli és közforgalmú utakhoz kapcsolódva létesülő utak, parkolók forgalomtechnikai, műszaki tervezése.
Feladatai közé tartozik a tervezett létesítmény vizsgálata levegőtisztaság-védelem, szennyvízkezelés, talajvédelem, hulladék- és veszélyes hulladék kezelés, illetve zaj- és rezgés védelem szempontjából. Családi házak tervezésekor nincs rá szükség.
Feladatai közé tartozik vízföldtani szakvélemény elkészítése olyan esetekben, ha a vonatkozó jogszabályok előírják, illetve ha a tervezett létesítmény vízbázison fekszik.